Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Nem dohányzom.
: starstarstarstarstar
Írta: S. Takács Zsuzsanna   
2014. június 05. csütörtök, 16:06

mobil_cigi

Nem dohányzom. Soha nem is dohányoztam. Azt nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de most szinte biztosnak érzem, hogy nem is fogok.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy a dohányzó embereket is megilleti a jog, hogy úgy szervezzék életüket, ahogy szeretnék. Ha füstölni támad kedvük, hát dohányozzanak. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy ez csak akkor működik, és én is csak akkor tudom ezt elfogadni, ha kulturált módon történik. Ha az arcomba fújják a füstöt, ha egy zárt térben szabályszerűen fuldoklom tőle, akkor nem.

Módosítás dátuma: 2014. június 05. csütörtök, 16:38
 
Jobb már nem lesz
: starstarstarstarstar
Írta: S. Takács Zsuzsanna   
2012. december 30. vasárnap, 00:00

ujev2013Bár a világvége elmaradt, e nélkül is nehéz év áll a dohányosok háta mögött. Óévi zárszámadásként, a teljesség igénye nélkül próbáljuk áttekinteni, mi változott és mit hozhat az újesztendő. 2013-ban talán már nem kell annyi új törvényt megtanulnunk, de jó pár, idén alkotott jogszabály csak jövőre érezteti igazán a hatását.

Módosítás dátuma: 2013. január 02. szerda, 11:01
 
Szeretni taníts!
: starstarstarstarstar
Írta: S. Takács Zsuzsanna   
2012. december 22. szombat, 16:25

gyerta_szivA karácsony szekularizált világunkban a család ünnepe. Alkalom a roskadozó asztal mellett folytatott víg disputára, a rég nem látott családtagok újrafelfedezésére, szeretetünk kimutatására. Bár pontosan tudjuk, hogy a nagy evések utáni kávé mellé mennyei érzés rágyújtani, ez alkalommal mégis az önkorlátozás fontosságára hívnánk fel a figyelmet.

Módosítás dátuma: 2012. december 22. szombat, 16:40
 
Szigor és zavar
: starstarstarstarstar
Írta: S. Takács Zsuzsanna   
2012. december 14. péntek, 11:51

menthol-cigarettes2Az egységesítés és szigorítás európai központja Brüsszel – a legújabb hírek szerint már 2014-től drasztikus szigorításokat vezetnének be a dohányáruk csomagolásával kapcsolatban. Ezzel párhuzamosan a belga fővárost ellepő uniós intézmények épületeiben teljes a káosz a dohányzás tiltásával kapcsolatban.

Módosítás dátuma: 2012. december 14. péntek, 11:54
 
Magánzók vagy multik
: blankblankblankblankblank
Írta: Smoker   
2012. december 10. hétfő, 16:48

Question_MArkEszünkben sincs triumfálni, hát még saját nagy eszünket dicsérni, de a tényt – már csak a miheztartás végett is – szögezzük le: mi megmondtuk. Augusztus végi cikkünkben tamáskodtunk kicsit, miként fog érvényesülni a kormányzati cél a trafiktörvény elfogadásával: a multikkal szemben a családi vállalkozásokat, megváltozott munkaképességűeket hoznák helyzetbe a dohánypiacon. A jelek arra utalnak, sehogy.

Módosítás dátuma: 2012. december 10. hétfő, 16:51
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 19
Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később