A dohányzás elleni hazai kampány részeként már megjelentek az elrettentő képek a dohánytermékek csomagolásán. A várt elrettentéshez képest – bár ilyennel is találkoztunk – romantikusan egymás felé nyúló kezeket és légző maszkos gyereket kaptunk, no meg egy telefonszámot, amelyen állítólag segítséget kérhetünk a leszokáshoz. Felhívtuk.

Az elképzelt figuránk: régi dohányos, aki bár pontosan tudja, hogy káros szenvedélye az egészsége rovására megy és a pénztárcájának sem tesz jót, érzelmileg és fizikailag mégis erősen kötődik a bagóhoz, így nem született még meg benne a leszokásra való őszinte elhatározás. A fiktív karakter igazából nagyon is valós, a felmérések szerint a felnőtt dohányosok elsöprő többsége így érez. Be kell vallanunk, némi prekoncepcióval álltunk a tárcsázáshoz: amekkora energiát öl a társadalom a dohányzás visszaszorításába, ugyanekkora lendületet vártunk a forró-drótos segítségtől is. (Dohányterméken találkoztunk direkt módon ezt a központi számot hirdető szöveggel is.)

Amire egyáltalán nem számítottunk, az a hívás kapcsolása után megszólaló automata hang volt. Aki már próbálkozott bármilyen lakosságnak szolgáltató cég telefonos menürendszerében eligazodni, az pontosan tudja, hogy ilyenkor, csak az idegnyugtatás végett, máris kaparni kezd a zseben egy staub után. Úgy döntöttünk, ellen állunk a kísértésnek, és rágyújtás nélkül navigáljuk magunkat keresztül a gombnyomásos lehetőségeken.

Az első opció a segélyhívó helyett spion-vonalat ajánl: arra biztat, hogy a telefonáló jelentse, ha a nemdohányzók védelmében hozott jogszabályok megsértését tapasztalja. Nem érezzük helyénvalónak ezt a lehetőséget egy leszokást-segítő programban, de komoly felháborodásunk előtt már a gépi hang sorolja is tovább a menüt, jó hosszan. Terjedelmi korlátaink miatt nem tudjuk most visszaadni az egész struktúrát, legyen elég annyi, hogy a leszokás problematikáját taglaló főmenü pont alatt tíznél is több alpontba botlottunk. Egyiket kipróbálva kijelenthetjük: mind előre rögzített, gépi jótanács. Ha nem bírjuk már hallgatni az okoskodást, weboldalt is ajánlanak a figyelmünkbe, ahol pontosan ugyan ezeket a mondatokat olvashatjuk.

Sok lépés után vissza a főmenübe, hátha élő ember is szóba elegyedik velünk, akivel megoszthatjuk problémánkat, segítséget vagy legalább megértést és választ remélve. Sikerül is a hívás hatodik percére visszakecmeregnünk a legelejére, és kezelő jelentkezésére várhatunk. Bájos, fiatal női hang érdeklődik hívásunk oka felől. Nem habozunk: az elején vázolt problémát osztjuk meg vele azonnal. Pillanatnyi csend után kedvesen megkérdezi, honnan is telefonálunk. Nem a paranoid ösztön mozdul meg, csupán nem értjük a kérdést, ezért egy pillanatig habozunk, mielőtt megmondjuk, a fővárosból. A hang felvillanyozódik és közli, hogy a következő telefonszámot hívjuk ebben az esetben, mert szakemberekkel csak azon tudunk beszélni. Igen? – csodálkozunk. – Akkor miért az önök számát reklámozza minden cigis doboz? Mint a szakszerű magyarázatból kiderül: a 40-es körzetszámú vonal leginkább a feljelentésekre specializálódott, de segítséget nyújt abban is, hogy a lakóhelyünk szerinti leszoktató-központ számát megadja. Másban sajnos nem tud a rendelkezésünkre állni.

Nyolc percnyi telefonbeszélgetés eredménye – a számlán kívül – egy olyan telefonszám, amelyet fél perc alatt megtalálunk a neten való keresgélés után. Ha kevéssé hatékonynak és némiképp méltatlannak érezzük ezt az elbánás, akkor meglehetős eufémizmussal éltünk. Rossz eszközzel a legjobb cél is elérhetetlen.