Eszünkben sincs triumfálni, hát még saját nagy eszünket dicsérni, de a tényt – már csak a miheztartás végett is – szögezzük le: mi megmondtuk. Augusztus végi cikkünkben tamáskodtunk kicsit, miként fog érvényesülni a kormányzati cél a trafiktörvény elfogadásával: a multikkal szemben a családi vállalkozásokat, megváltozott munkaképességűeket hoznák helyzetbe a dohánypiacon. A jelek arra utalnak, sehogy.

„A kiskereskedelem állami monopóliumba vételétől csupán a kereskedők haszna szűnik meg, illetve vándorolna egyből a kincstárba, vagyis a dobozonkénti ár 3,9 százaléka. Ebből is látszik: dohányt árulni nem a világ legjobb üzlete. Mindegy is, a pénznek nincs szaga, hát még a plusz pénznek. Már ha befolyna. De nem fog, így legalábbis nem, hisz nem tér vissza az állami trafik, ugyanúgy magán-kiskereskedők árulják majd a cigarettát, igaz, ezért a (koncessziós) jogért előre fizetnek az államnak. Tehát mégiscsak lesz ebből plusz bevétel. De mennyi? A tervezet szerint kizárólag dohányterméket forgalmazhatnak majd a szaküzletek, egyéb, e körhöz tartozó terméket nem. Vagyis a vállalkozóknak ebből a 3,9 százalékos kiskereskedelmi árrésből kell finanszírozniuk a koncessziós díjat, az alkalmazottak fizetését, a trafik bérleti díját és rezsi költségeit, arról nem is beszélve, hogy a kapitalizmusban a vállalkozások haszon hajtására jönnek létre.

Persze csökkenthető a költség, ha a tulajdonos egyben az eladó is. Így azonban nem érvényesül a kormány másik, szintén teljes mellszélességgel támogatható elképzelése: a csökkent munkaképességűeket kell előnyben részesíteni az államosítással létrejött munkahelyeken. Könnyű belátni, hogy a két cél – plusz bevétel és bővülő munkavállalói kör – csak akkor valósulhat meg, ha nem egyéni- vagy kisvállalkozások, hanem tőkeerős, jelentős disztribúciós potenciállal rendelkező nagyvállalatok vásárolják meg a koncessziós jogot. Szerintünk ezzel sem lenne sok baj, bár a törvénytervezet benyújtásakor elhangzott: ma a multik uralják a dohány kiskereskedelmi piacát, ennek szeretne gátat vetni a kormány, előnyben részesítve a családi cégeket és magyar kisvállalkozásokat. Nem látjuk pontosan, hogy a fenti ellentmondások okán miként marad meg a káposzta és lakik jól a kecske.” – írtuk még augusztus 24-én.

A legfrissebb sajtóhír: „Megmozgatta a koncessziós pályázat a piacot, a nagykereskedők és nagyvállalkozók sorra járják az országot olyan alkalmas trafikosokat vagy boltosokat keresve, akik hajlandók lennének belevágni strómanként az üzletbe. A dohánybolt-üzemeltetésben van pénz, ám négy-öt egység kell ahhoz, hogy rentábilisan működjön az értékesítés – írja a Napi Gazdaság. Az igazi haszon e szám felett van, azt viszont csak strómanokon keresztül lehet működtetni. A törvény tervezete szerint a cigarettagyártók nem kommunikálhatnak az eladási helyeken, azaz a trafikhálózatban, a jogszabály a nagykereskedőket azonban − akik a dohányboltok elindulása után már nem ilyen minőségükben vennének részt az ellátási láncban, hanem valamilyen más, disztribútori titulusban − nem zárja ki a marketingrendszerből. Épp erről szólnak a strómanmegkeresések: amellett, hogy a boltos kap például fizetést, a csendestárs nagykereskedőn keresztül igény szerint kialakítható lesz a bolt belső környezete, ami nem kis pénz. A lap szerint valószínűleg ebből ígérnek a befektetők azoknak, akik a nevüket adnák a bolthoz.”

Sok hozzáfűznivaló ehhez már nincs. Felvethető a kérdés: ez volt-e a kormányzat valódi szándéka? Avagy csupán a híres magyar leleményesség talált kerülő utat újfent egy törvénnyel szemben? Nem igazán számít. Mindez mit sem változtat a végeredményen a dohányosok számára.