Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Gyulay Zsolt szerint jól működik a trafikrendszer
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2014. június 12. csütörtök, 14:29

trafik

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerint jelentősen csökkent a fiatalkorúak dohányzása a trafikrendszer bevezetése óta.

Emellett elindult a feketekereskedelem felszámolása és folyamatos a dohánytermékek szakszerű értékesítése és az ellátás. Tavaly, 2013. július 1-ig a fiatalkorúak 58%-a juthatott dohánytermékhez, ez mára 12%-ra csökkent. Gyulay szerint ez nagyban köszönhető a folyamatos ellenőrzéseknek és a szigorú büntetéseknek. Jelenleg a lakosok 98,5 %-a jut hozzá saját lakóhelyén dohánytermékekhez, 497 település van még, ami ellátatlan. Folyamatosan lehet pályázni a fennmaradt helyekre, a legutóbbi pályázat leadási határideje június 10-én, éjfélkor járt le. Az árak emelkedésével a feketekereskedelem aránya 12%-ra emelkedett.

Forrás: http://www.elelmiszer.hu/cikk/gyulay_zsolt__jol_mukodik_a_trafikrendszer

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2014. június 12. csütörtök, 14:33
 
Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később