Fodor_Pter

„Egyikünk sem gondolja, hogy a dohányzás egy egészségnövelő cselekedet, de a magyar felnőtt lakosság közel egyharmada teszi. Ez egy kisebbség, de egy jelentős kisebbség.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Rendszeres „dohánymentes nap” Delhi-ben
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2014. június 06. péntek, 15:51

delhi

Egy nem régiben született rendelet alapján, tilos lesz a dohánytermékek árusítása minden hónap utolsó napján, Delhi metropoliszában.

Delhi vezetése rendszeres „füstmentes napot” tervez a dohányosok számára. A tervezet szerint a hónapok utolsó napjain nem lehet majd dohányterméket, illetve más, dohányzással kapcsolatos kiegészítőt és terméket vásárolni a boltokban. A kezdeményezés még 2013-ban indult a helyi egészségügyi szervezet kezdeményezésére. Az intézkedést azért is igyekszik bevezetni a szövetségi terület vezetése, mert egy 2010-es felmérés szerint, az ott élő 12,8 millió főből, a felnőtt férfi lakosság 41 %-a, míg a női lakosság 4%-a él valamilyen dohánytermékkel.

Forrás: http://timesofindia.indiatimes.com/city/delhi/No-sale-of-tobacco-in-Delhi-on-last-day-of-every-month/articleshow/35740331.cms

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2014. június 06. péntek, 16:00
 
Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később