patai_andras

„Természetesen lehet változásokat érvényesíteni a dohányzás-szabályozásban, de ezek mögött mindig tudományos kutatásnak és bizonyítékoknak kell állnia.”


Patai András egykori ügyvezető elnök, Magyar Dohányipari Szövetség (megszűnt: 2011)


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Új dohánygyárat adtak át Debrecenben PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2014. október 10. péntek, 12:53

ronadohanyA Róna Dohánytermelő Kft. 3,1 milliárd Ft-os beruházásával készült el a cég új gyára, amely így már 440 embert foglalkoztat.

Az Európai Unió 322,5 millió forintos támogatásával felépült új üzem a luxemburgi Vandewyck Tobacco cégcsoport legnagyobb egyidejű fejlesztése. A beruházással 60 új munkahely létesítését vállalta a Róna Dohánytermelő Kft., végül azonban 170 embernek tudnak munkalehetőséget biztosítani. Így többen, mint valaha, 440-en dolgoznak a debreceni dohányiparban. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelésre épült gyár a környéken jóval több dohánytermelő családnak jelent megélhetést. Bajusz Géza, a cég ügyvezetőjének tájékoztatása szerint évente 7-800 tonna fogyasztási dohányt és 8 milliárd szál cigarettahüvelyt állítanak elő, 50-50 százalékban hazai, illetve import alapanyagokból. Az európai piacon, a cigarettahüvely-gyártás terén a vállalat részesedése 12 százalék.

 

Forrás: http://www.hrportal.hu/c/tobb-mint-negyszaz-uj-allas-a-dohanyiparban-20141007.html

Kép forrása: ww.ronadohany.hu
AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2014. október 10. péntek, 12:58
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később