Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Nem lesz népszavazás a trafikokról PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2013. augusztus 02. péntek, 10:35

nincs_nepszavazasA dohánytermékek árusításának korlátozását célzó két népszavazási kezdeményezést elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB).

„Nem volt egyértelmű a kérdés” – szerdai ülésén elutasította az OVB a fiatalkorúak védelme érdekében benyújtott kérdéseket, így nem lesz népszavazás arról, hogy az iskolák, kórházak környezetében ne működhessenek trafikok.

A népszavazás kezdeményezője azt szerette volna elérni, hogy az Országgyűlést kötelezze egy olyan törvény megalkotására, amely előírja, hogy ne működhessen dohánytermékeket forgalmazó üzlet oktatási- és egészségügyi intézmény 600 méteres körzetén belül, amelyekben 18 évnél fiatalabbakat oktatnak, illetve ellátnak.

Az elutasítás indoklása szerint nem volt egyértelmű a 600 métert honnan kell számolni, az épület bejáratáról, kerítéstől, avagy légvonalban, vagy pedig az utcák járdáit lemérve.

 

Forrás: http://nol.hu/belfold/_nem_volt_egyertelmu_a_kerdes__-_nem_lesz_nepszavazas_a_trafikokrol

 

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2013. augusztus 02. péntek, 10:36
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később