Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Bulgária: Drámai veszteséget okoz az új dohánytörvény PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. október 02. kedd, 17:48

napisA júniusban bevezetett új dohányrendelet óta az országban átlagosan a felére csökkent a vendéglátóhelyek forgalma, miközben nőtt cigarettafogyasztás – nyilatkozta a héten Atanas Dimitrov, a Bolgár Vendéglátó-ipari és Hotel Szövetség alelnöke.

A Pénzügyminisztérium adatai szerint a dohányzás korlátozását követően nem csökkent, hanem kisebb mértékben emelkedett a cigaretta jövedéki adójából befolyt összeg, tehát láthatóan nem úgy hat a rendelet, ahogy várták.

Más országok példája is azt mutatja, hogy a korlátozás önmagában legfeljebb az emberek 1,5-3 százalékát szoktatja le a dohányzásról. Dimitrov szerint a gazdaság érdekében enyhíteni kellene a túl szigorú szabályozáson, és vissza kellene térni a jól bevált dohányzó-nemdohányzó helyiségek használatához.

Az Egészségügyi Minisztérium vezetése ugyanakkor nem vesz tudomást a számokról. Szerintük a társadalom józanul fogadta a nemdohányzók védelmében hozott törvényt, és bármilyen visszalépés elfogadhatatlan. A vendéglátó-ipari szakemberek aggodalma azonban a legkevésbé sem alaptalan: az eddigi veszteségek nyáron keletkeztek, amikor az éttermek, sörözők, kávézók teraszain továbbra is kényelmesen rá lehetett gyújtani.

Mi lesz majd akkor, ha beköszönt a rossz idő?

 

Forrás:  http://www.novinite.com/view_news.php?id=143530

Kép forrása: http://www.napi.hu/fototar/201205/500/image1337782889.jpg

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. október 02. kedd, 17:59
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később