Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Málta: a gyermekek védelmében PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. május 31. csütörtök, 16:16

MaltaBár a szigetországban Európában másodikként, 2004-ben bevezették az épületeken belül, zárt térben történő dohányzást tiltó szigorú rendeletet, az ellenőrzés hiánya miatt a szabályok betartása is leginkább a dohányosok lelkiismeretén múlik.

A most zajló gyermekvédelmi kampány keretében azonban nemrég a játszóterekre is kitették a „füstmentes övezet” táblát, és szigorított ellenőrzésekre lehet számítani. Akit a tiltás ellenére dohányzáson kapnak, elrettentő mértékű, 233-tól 1,164 euróig terjedő pénzbírsággal sújtanak.

„Igaz, hogy a játszóterek szabad levegőn vannak, azonban úgy éreztük, a gyerekek érdekében tennünk kell valamit.” – nyilatkozta az egyik illetékes kormányzati vezető. A passzív dohányzás elleni országos harc része még az a TV-ben sugározott felvilágosító hirdetés-sorozat is, amely a passzív dohányzás megjelenési formáira koncentrál. Érzékletes módon bemutatják például, hogy szabad szemmel ugyan nem látható, de a másfelé fújt dohányfüst is óhatatlanul káros anyagokkal veszi körül a közelben levő gyermekeket. Közben dohányzás-elleni iskolai felvilágosító munka is zajlik, ugyanakkor vitathatatlan a szülők erőteljes hatása. Ha a példaképnek tekintett felnőttek dohányoznak, nagy a veszélye annak, hogy – az összes elővigyázatosság ellenére – a szokást később a gyermekek is átveszik. Az egyéni felelősség tehát óriási, azonban a gyermekek egészsége érdekében a zéró tolerancia ezúttal érthető.

 

Forrás: http://www.timesofmalta.com/articles/view/20111217/local/Playgrounds-to-be-smoke-free-soon-Cabinet-decrees.398704
AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. május 31. csütörtök, 16:18
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később