Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

Nem dohányzom.
S. Takács Zsuzsanna, 2014. június 05. csütörtök, 16:06

mobil_cigi

Nem dohányzom. Soha nem is dohányoztam. Azt nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de most szinte biztosnak érzem, hogy nem is fogok.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy a dohányzó embereket is megilleti a jog, hogy úgy szervezzék életüket, ahogy szeretnék. Ha füstölni támad kedvük, hát dohányozzanak. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy ez csak akkor működik, és én is csak akkor tudom ezt elfogadni, ha kulturált módon történik. Ha az arcomba fújják a füstöt, ha egy zárt térben szabályszerűen fuldoklom tőle, akkor nem.

Módosítás dátuma: 2014. június 05. csütörtök, 16:38
 
Oroszországban is szigorítják a dohányzási szabályokat
Füstölgők, 2014. június 05. csütörtök, 10:20

no_cigi

Június első napján életbe lépett Oroszországban egy átfogó, az eddiginél jóval szigorúbb nemzeti dohánytörvény.

Módosítás dátuma: 2014. június 05. csütörtök, 10:27
 
Ma van a nemdohányzók világnapja
Füstölgők, 2014. május 31. szombat, 07:17
iStock_000003116898XSmall
Ma van a nemdohányzók világnapja, reméljük, egyre inkább megy egymás elfogadása, tolerálása, dohányos illetve nemdohányos részről egyaránt.
Módosítás dátuma: 2014. május 31. szombat, 07:25
 
Titkos cigi van készülőben Pécsett
Füstölgők, 2014. május 30. péntek, 13:55

dohany

A British American Tobacco Pécsi Dohánygyár Kft. szeptemberben kezdi próbaüzemben gyártani, az egyelőre még üzleti titokként kezelt, újfajta cigarettát.

Módosítás dátuma: 2014. május 30. péntek, 14:04
 
Szendvicspanelben akart cigit csempészni
Füstölgők, 2014. május 29. csütörtök, 13:39

cigisor

Egy újfehértói férfi szendvicspanelekbe rejtve próbált 10 millió forintot meghaladó értékű csempészett cigarettát szállítani.

Módosítás dátuma: 2014. május 29. csütörtök, 13:42
 
E-cigi=vita
Füstölgők, 2014. május 28. szerda, 15:21

e-cigi-online

Továbbra sem akar szűnni az e-cigaretta élvezői és a hatóságok közötti ellentét.

Módosítás dátuma: 2014. május 28. szerda, 15:26
 
Mi az a kulturált dohányzás? Ön betartja az íratlan szabályait?
Füstölgők, 2014. május 23. péntek, 16:20

A Füstölgők Társasága arról kérdezte a járókelőket, hogy mi az a kulturált dohányzás, illetve betartják-e.

 

Módosítás dátuma: 2014. május 23. péntek, 16:25
 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

16. oldal / 118
ukash kart |
Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később

Joomla extensions by Siteground Hosting