vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Bezárnak a trafikok? PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2013. szeptember 18. szerda, 15:57

nemzeti_dohanybolt_arculatSajtóhírek szerint a trafikok sorra bezárnak.

Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Non-profit Zrt. vezérigazgatója a Tv2 Mokka című műsorában cáfolta a sajtóban megjelent híreket. Elmondása szerint abban az esetben, ha valaki vissza kívánja adni a koncessziós jogot, először az NDN-nél kell ezt jeleznie. Eddig 4 ilyen kérelemről értesültek, tehát szó sincs tömeges bezárásokról. Az NDN vezérigazgatója úgy véli, végső soron a piac fogja eldönti, hogy mely trafikok lesznek életképesek és tudnak hosszabb távon fennmaradni.

 

Forrás: http://www.fortunaweb.hu/A_Nemzetidohany_nem_tud_rola__hogy_zarnak_be_a_trafikok960

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2013. szeptember 20. péntek, 16:45
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később