vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Feljelentést fontolgatnak a kiskorú próbavásárlók miatt PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2013. augusztus 02. péntek, 13:51

nemzeti_dohanybolt_cikkhez2A megbüntetett trafikosok közül többen rendőrségi feljelentést fontolgat a fogyasztóvédelemmel szemben, mivel a hatóságok törvényt sértettek a kiskorú próbavásárlókkal. Szerintük az ellenőrzésekkel a fiatalokat szándékosan küldik olyan helyre, ahova tilos lenne belépniük, így szabályt szegnek.

A dohányboltosok kifogásolják, hogy akkor is megbüntetik őket, ha nem szolgálják ki a 18 éven aluli fiatalt, és sok vásárlóról elsőre nem megállapítható, hogy hány éves. Van olyan trafik, ahová már kiírták, hogy mindenki készítse elő személyi igazolványát, mert bent ellenőrizhetik.

 

Forrás:  http://ujasz.hu/celeb/6225-tisztessegtelen-a-fogyasztovedelem-feljelentest-fontolgatnak-a-trafikosok 

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2013. augusztus 02. péntek, 13:59
 

Hozzászólások  

 
0 #1 2013-08-02 14:55
Üdvözlet!

Trafikban vásárolni lehet: üditő, kávé (automata teljes kínálata)energi a ital, sör, bor, jégkrém. kérdés: ha kereskedelmi egység, akkor diszkriminatív a kitiltás.....akkor miről beszélünk?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később