vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Kijelölt trafikok, mégis maradnak cigi nélkül települések PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2013. július 19. péntek, 12:41

ciggiSorban lépnek vissza az ideiglenes dohányárusításra engedélyt kapó üzletek, túl szigorúak a feltételek.

Ezekről a településekről, falvakról pontosan a szigorú feltételek miatt nem érkeztek eddig sem pályázatok. Most bíztak abban, hogy rájuk – mint kijelölt trafikok - nem fognak olyan szigorú szabályok vonatkozni, mint a többi nemzeti dohányboltra.

Mint kiderült ugyanolyan kötelezettségeik lennének, annyi kedvezményt kaptak, hogy az átmeneti időre nem kell NAV-engedély. Voltak, akik pályáztak az új kiírás örömére, de ők inkább megvárják a szeptemberben érkező online kasszákat, melyek használata kötelező lesz. Ideiglenes pénztárgépek vásárlását fölöslegesnek tartják, így tehát több település is lesz, ahol szeptemberig nem lehet helyben cigarettát kapni.

 

Forrás:  http://www.vg.hu/vallalatok/kereskedelem/visszalepnek-a-trafikosok-cigi-nelkul-marad-sok-kis-falu-408216 

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2013. július 19. péntek, 12:49
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később