ukash kart |
Május 21-ig lehet ismét jelentkezni a nemzeti trafik pályázatra! Nyomtatás
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2013. május 17. péntek, 14:57

ndbA Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. várja a sikertelenül pályázó trafiküzemeltetők jelentkezését a nemzeti trafik pályázatra.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a dohánytermékek-kiskereskedelmének átengedésére vonatkozó nyilvános koncessziós eljáráson nem nyert dohánytermék-kiskereskedelemmel foglalkozó magánszemélyek jelentkezését várja. A pályázati felhívás a társaság honlapján és a kormányzati portálon is megtekinthető.

Ezzel a lépéssel céljuk, hogy a dohánykereskedelem reformja ne érintse hátrányosan azokat a családokat, akiknek megélhetésüket évtizedek óta a trafik működtetése jelentette. 

A sikertelenül pályázó magánszemélyek akkor jelentkezhetnek most újból, ha legfeljebb egy trafikot üzemeltetnek egyéni vállalkozóként vagy saját vállalkozásuk útján, és nincs más jövedelemi forrásuk.

A pályázat kritériuma az is, hogy az üzlethelyiségben kizárólag kiskereskedelmi tevékenység folyhat, a kiskereskedelmi egység nem tartozhat semmilyen hálózathoz (beszerzési társuláshoz, franchise-rendszerhez stb.). Fontos elvárás az is, hogy a kiskereskedelmi egység éves nettó bevétele nem lehet több százmillió forinttól, mégpedig úgy, hogy a bevétel az elmúlt öt év átlagában legalább nyolcvan százalékig pusztán dohánytermék-kiskereskedelmi értékesítéséből keletkezett.

A pályázatra 2013. május 21-ig lehet jelentkezni.


Forrás:  http://www.observer.hu/news/9860 

Kép forrása:  http://propeller.hu/itthon/2698271-igy-neznek-majd-ki-nemzeti 

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2013. május 17. péntek, 14:59