vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Fagyi is kapható lesz a trafikban PDF Nyomtatás E-mail
: starstarstarstarstar
Írta: Füstölgők   
2013. május 09. csütörtök, 13:26

ice_creamA trafikokban kapható termékek választékát kibővítené a parlament költségvetési bizottsága.

A tervek szerint engedélyeznék, hogy a dohánytermékeken kívül fagylalt és jégkrém is csalogassa a vásárlókat. Az erről szóló indítványt a testület szerdán terjesztette be a parlamentnek.

A decemberi döntés alapján lottó, és más sorsjegyek is lesznek a trafikok árukínálatában. A februárban jóváhagyott jogszabály alapján pedig már szeszes- és energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőket és újságot is árusíthatnak majd a nyáron megnyitó Nemzeti Dohányboltok.

 

Forrás:  http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=156816 

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2013. május 09. csütörtök, 13:38
 

Hozzászólások  

 
0 #1 2013-05-10 17:00
Ha ez megvalósul, akkor nem értem, miért kell külön helyiséget leválasztani a dohánytermékekn ek?
Magyarázza meg valaki!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később