patai_andras

„Természetesen lehet változásokat érvényesíteni a dohányzás-szabályozásban, de ezek mögött mindig tudományos kutatásnak és bizonyítékoknak kell állnia.”


Patai András egykori ügyvezető elnök, Magyar Dohányipari Szövetség (megszűnt: 2011)


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Skócia: A legfelsőbb bíróság úgy határozott, életbe léphetnek az új szabályok PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. december 14. péntek, 16:06

scotland_flagBár a skót parlament már két évvel ezelőtt megszavazta a dohánytermékek elárusítására vonatkozó új szabályozást, az mostanáig nem emelkedhetett jogerőre.

Az egyik vezető dohányipari cég ugyanis azonnal a bírósághoz fordult, és hivatalosan megtámadta az új jogszabályt. Több jogi szint után az ügy végül a Skót Legfelsőbb Bíróságra került, ahol a héten az 5 főből álló testület véglegesen elutasította a beadványt.

Így a kormányzat azonnal döntött: jövő áprilistól Anglia, Wales és Észak-Írország után Skóciában is csak zárt szekrényekből árusíthatják a dohányárut, és a vevők csak árlista alapján választják ki maguknak a kívánt terméket.

Egyelőre az új szabályok csak a nagy alapterületű üzletekre vonatkoznak, a népszerű kis trafikok és szakboltok 2015-ig még hagyományos módon, látható polcokról árusíthatják a cigarettát és egyéb dohányárut.

A négy hónapos türelmi időszakot követően 2013 áprilisától megszűnnek a cigaretta-automaták is.

 

Forrás:  http://www.scotsman.com/news/health/tobacco-giant-finally-defeated-over-ban-1-2687289

 

 


AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. december 14. péntek, 16:12
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később