ukash kart |
Törvénytisztelő dohányosok Nyomtatás
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. december 13. csütörtök, 13:14

huvos_vizsgalatA hűvösebb időjárás beköszöntével sorban zártak be a szabadtéri vendéglátóhelyek, teraszok, így megszűntek azok a helyek is, ahol a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak betartása mellett is rá lehetett gyújtani.

Ez kellőképpen indokolta, hogy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal november 19. és 25. között országos ellenőrzési akciót rendelt el. Egy hét alatt mintegy 4 ezer helyet ellenőriztek, átlagosan ezer esetből hatszor találtak szabálytalanságot.

Az ÁNTSZ szakemberei a legtöbb problémát a közterületeken tapasztalták és nem csak a tilosban dohányzókkal, hanem a rengeteg eldobott csikkel is gondok voltak.  A probléma kiküszöbölése végett több megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv is jelezte, hogy felvette a kapcsolatot az érintett intézmények üzemeltetőivel, a helyi önkormányzatokkal. Továbbra is probléma hogy több helyen a dohányzást tiltó feliratokat nem, vagy nem megfelelően helyezik el, illetve azok ellenére nem tartják be a törvényt. Utóbbi esetben jegyzőkönyvet kell vezetni és akkor csak a törvény ellen vétkezőt bírságolják meg.  2012. január és november között több mint 36 ezer ellenőrzést végeztek az országban, a kiszabott bírságok várható összege megközelíti a 10 millió forintot. Az ÁNTSZ tapasztalatai azt mutatják, hogy a tulajdonosok és az állampolgárok is alapvetően jogkövető magatartást tanúsítanak.

 

Forrás: nepszava.hu, vallalkozoi.negyed.hu

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. december 13. csütörtök, 13:16