vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Koszovó: Szigorúbb dohánytörvényt? PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. december 11. kedd, 11:40

no_smoking_rest_dinnerBár 2010 óta Koszovó területén a zárt közösségi helyszínek 70 százalékában tilos a dohányzás, a parlament most mégis a törvény szigorítását tervezi.

A megfigyelések szerint ugyanis az előírásokat sokan nem tartják be, egyrészt a nem megfelelő szabályozás, másrészt az egységes politikai akarat hiánya miatt.

Az egészségügyi vezetés azonban mindenképpen európai normákat és szabályozást szeretne, ez pedig 100 százalékos füstmentességet jelent. Azzal érvelnek, hogy a kutatások szerint csak a teljes tilalom és szigorú ellenőrzés érheti el célját, azaz csökkenti a fogyasztást és a passzív dohányzás ártalmait.

A törvénymódosítás leginkább a vendéglátóipart érintené, hiszen a belső helyiségekben sehol sem lehetne rágyújtani, a teraszok és kerthelységek egyelőre engedélyezhetnék a dohányzást. A lakosság egészségének védelme mellett a kormányzat egyik legfontosabb célja, hogy a fiatalok körében csökkentse a dohányzás vonzerejét. Az egyik leghatékonyabbnak tartott eszközt, a dohányárura vonatkozó teljes reklámtilalmat ugyan már a 2010-es törvény is kimondta, a WHO felmérése szerint azonban az országban minden ötödik diák valamilyen formában nikotinfüggő, ráadásul a megkérdezett fiatalok 47.2 százaléka azt állította, hogy 18 éves kora előtt kezdett dohányozni.

Természetesen az új szabályozás várható negatív hatása miatt a vendéglátó-ipari szakemberek rendkívüli módon aggódnak, hiszen, ahogy az egyik söröző tulajdonosa kifejezte: „Hatalmas veszteségeink lesznek. Ha életbe lép a füstmentes törvény, a dohányos vendégek nem fognak tudni beülni egy kávéra vagy italra, és sajnos ők a többség!”

A tiltakozások és tényleges veszteségek ellenére az elmúlt években hasonlóan szigorú szabályozást vezettek be több környező országban is: 2009-ben Görögországban és Törökországban, 2010-ben a szomszédos Macedóniában, idén nyáron pedig Bulgáriában.

 

Forrás: http://www.setimes.com/cocoon/setimes/xhtml/en_GB/features/setimes/features/2012/12/03/feature-02

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. december 11. kedd, 12:06
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később