Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Levél Horváth Ágnes egészségügyi miniszternek PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Administrator   
2008. március 26. szerda, 01:10

  1. Március 3.-án a Füstölgők Társasága levelet küldött Horváth Ágnes egészségügyi miniszternek. A levélben kértük, hogy az 1999-es nemdohányzók védelmében hozott törvény módosításával kapcsolatban minket is hallgassanak meg és induljon el egy párbeszéd, mely lehetőséget biztosít dohányzónak és nemdohányzónak egyaránt. Alább olvasható a levél.

 

Tisztelt Miniszter Asszony!

A Füstölgők Társasága mintegy három millió dohányos ember civil érdekképviseleti szervezete.

2007-ben, hosszú évek után először újra társadalmi párbeszédre került sor a minisztérium és a dohányzást ellenző és támogató szervezetek között. Ezt a kezdeményezést előremutatónak és a tényleges együttműködés nyitányának tekintettük. Abban reménykedtünk, hogy a megbeszélések folytatódnak, erre Miniszter Asszonytól ígéretet is kaptunk.

Egyezetés azóta sem történt. Február 21-én megjelent a médiában a hír, hogy a módosító törvénytervezet elkészült, majd február 29-én meg is jelent a minisztérium honlapján. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy ez az eljárás eltér a korábban ígért és elvárt egyeztetéstől. Nem tekintjük egyeztetésnek, hogy a minisztérium a honlapján véleményezésre tette közzé a szövegtervezetet. Semmi nem indokolja, de egyben komolytalanná teszi a véleményezésre hagyott szűk egy hetes határidő. Inkább tekinthető a jogszabályi kötelezettség teljesítésének.

A Füstölgők Társasága már korábban is támogatta, az ily módon közzétett tervezet néhány elemét, de összességében ebben a formájában azonban nem tartja elfogadhatónak.

Olyan megoldásban vagyunk érdekeltek amelyben érvényesül a kölcsönös tolerancia, a jogi szabályozás nem végletesen kirekesztő, de életszerű, betartható. Minden más irányú elmozdulás nem felel meg a kisebbségben lévő dohányosoknak, akik törekszenek a kulturált dohányzás betartására.

Felhívom szíves figyelmét arra a tényre, hogy az 1999. évi XLII. Nemdohányzók védelméről szóló törvény létrejöttét több éves társadalmi párbeszéd előzte meg 1997-1998-ban amelyben komolyan vették a különböző civil szervezeteket. Megszületett egy vállalható törvény, amit mi is eredményként éltünk meg. Ugyanakkor azóta sem került sor e törvény végrehajtási rendeletének megalkotására.

Éppen ezért kezdeményezzük, hogy Miniszter Asszony a törvénymódosítás jelenlegi állapotában tegye lehetővé, hogy a Füstölgők Társasága még a törvénykezés abban a szakaszában fejthesse ki véleményét, megossza javaslatait, amikor még érdemi észrevételt tehet. Egyben felhívjuk szíves figyelmét a társadalmi egyeztetés fontosságára, a nyilvánosság megkerülhetetlenségére.

Budapest, 2008. március 3.

Tiszteltettel: Dr. Fodor Péter elnök

AddThis Social Bookmark Button

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később