Fodor_Pter

„Egyikünk sem gondolja, hogy a dohányzás egy egészségnövelő cselekedet, de a magyar felnőtt lakosság közel egyharmada teszi. Ez egy kisebbség, de egy jelentős kisebbség.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Új dohánytörvényt fogadtak el Mongóliában PDF Nyomtatás E-mail
: starstarstarstarstar
Írta: Füstölgők   
2012. november 09. péntek, 13:32

do_not_smokeVegyes érzésekkel fogadta a lakosság a mongol parlament októberi döntését.

Sokan kifejezetten örülnek, egyenesen „klassznak” tartják a nemdohányzók védelmében hozott új dohánytörvényt, mások viszont a helyi szokásokra és rendkívül kemény telekre hivatkozva érthetetlennek, sőt embertelennek találják.

„Nálunk fél éven keresztül mindent hó borít, ebben kell majd a söröző előtt álldogálni? Különben is, a sör és a cigi nálunk elválaszthatatlan egymástól” – panaszkodik az egyik fővárosi vendéglátóhely tulajdonosa. Ugyanakkor érthető, hogy a kormányzat minden áron a dohányzás csökkentésére törekszik. Az elmúlt 20 évben ugyanis az olcsó kínai és orosz cigaretta szinte elárasztotta az országot, és mára a férfi lakosság 48 százaléka dohányzik. Ami még aggasztóbb, egy 2010-es a felmérésben a 13-15 éves fiatalok 23,3 százaléka azt állította, hogy rendszeresen rágyújt. Ezért a március elsején életbelépő új törvény alapján – a fiatalok védelmében – tilos lesz majd cigarettát árulni az iskolák és egyetemek ötszáz méteres körzetében.

Füstmentessé válik az összes közösségi helyszín, és nem csupán a sörözők, éttermek, irodák, lépcsőházak, hanem a játszóterek és a parkok is. A szállodák kompromisszumos megoldásként a közös helyiségekben nem, néhány kijelölt emeleten azonban továbbra is engedélyezik majd a dohányzást. A szabálysértőkre komoly bírság vár. Márciustól kezdve, akit tiltott helyen cigarettázáson kapnak, az átlagfizetés körülbelül 12 százalékát, azaz 50.000 mongol tugrikot kénytelen fizetni, a vendéglátóhelyek tulajdonosait pedig ennek hatvanszorosával, 3 millió tugrikos bírsággal sújtják.

A következő hónapokban az ország felkészül az új szabályokra, aztán a következő télen majd elválik, mennyire lehet azokat mongol körülmények között betartani.

 

Forrás:  http://www.scmp.com/news/asia/article/1072039/mongolia-pass-smoking-ban? 

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. november 09. péntek, 13:35
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később