ukash kart |
USA: Tiszta parkokat! Nyomtatás
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. október 31. szerda, 14:11

park01Closter már a tizenegyedik városka New York közelében, ahol a közparkokat szigorú védelem alá helyezték.

Az egészséges és tiszta környezet érdekében nem csupán az autókat, hanem a dohányosokat is kitiltották az összes városi parkból. Az október végén hozott önkormányzati döntést követően azonnal életbe lépett az új szabály, amely szerint mostantól tilos a dohányzás minden parkosított területen és játszótéren, a rajtakapott szabályszegőket pedig 90 dollárra büntethetik.

A helyi vezetés abban reménykedik, hogy a rendelet többszörös hasznot hoz a városnak. Védi a gyermekek egészségét, és csökkenti a rászokás veszélyét, ugyanakkor tisztább lesz a parkosított környezet és kevesebbet kell majd takarításra költeni.

Ezt ugyan senki nem vitatja, a város vezetői között mégis akad, aki ebben a formában határozottan ellenzi a rendeletet. Az ő érvelésük szerint egyértelműen túlzott terhet ró a rendőrségre, ha kizárólag a parkokra fókuszálnak, mivel annak esélye, hogy a hatalmas területeken valakit éppen dohányzáson kapnak, rendkívül csekély. Ennek ellenére a környező városok példáján felbuzdulva már Closter összes parkjában kitették a „Füstmentes terület” táblákat.

 

Forrás: http://www.northjersey.com/news/176000411_Closter_approves_measure_to_ban_smoking_in_parks.html?page=all

 

 


AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. október 31. szerda, 14:16