Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Toronto tovább szigorít PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. október 26. péntek, 13:32

torontoA város egészségügyi bizottsága egyhangúan a dohányzás további korlátozása mellett szavazott, a lakossággal már csak a részleteket kell egyeztetni. – közölte hétfőn John Filion, a bizottság elnöke.

Bár a közvélemény felmérése még hátra van, Filion elmondása szerint a kanadai nagyváros egyértelműen a szabályozás további szigorítása mellett áll, így semmi sem akadályozza majd, hogy 2013-ban már a város összes terén, a középületek bejáratánál, a kórházak teljes területén, valamint legfőképpen a vendéglátóhelyek teraszain is betiltsák a dohányzást.

A legújabb felmérések szerint Toronto lakosságának körülbelül 20 százaléka dohányzik, és további 15 százalék szenved naponta a passzív dohányzás ártalmaitól. Az új rendelet éppen a nemdohányzó járókelők, vendégek és személyzet egészségét védené, ugyanakkor vendéglátó-ipari körökben komoly felháborodást váltott ki.

A helyi szakmai szövetség véleménye szerint a teljes tiltás – szabad téren – teljesen felesleges. Ha már mindenképpen tenni akarnak valamit, bőven elég lenne a teraszokat dohányzó és nem dohányzó részre osztani. Így jóval kevésbé sérülnének a vállalkozások, és a dohányosok sem éreznék magukat kirekesztve.

Az egészségügyi szakemberek azonban erről hallani sem akarnak, és minél előbb a városi tanács elé szeretnék tenni az új javaslatot.

 

Forrás:  http://www.thestar.com/news/gta/article/1275485--toronto-health-board-moves-toward-restaurant-patio-smoking-ban?
AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. október 26. péntek, 13:34
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később