ukash kart |
Követi-e a bajor példát Németország? Nyomtatás
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. szeptember 11. kedd, 17:24

germany_noBár az elmúlt 5 év alatt már egész Németország megszokta, hogy az összes középület és a tömegközlekedés mindenhol szigorúan füstmentes, sok étteremben és sörözőkben még szabadon lehet pöfékelni, hála a jóval liberálisabb tartományi szabályozásoknak.

 

A dohányzással kapcsolatos helyi előírások pedig igencsak eltérőek. Más elbírálás alá esnek például a 75 négyzetméternél nagyobb és az 50 négyzetméternél kisebb vendéglátóhelyek, a csomagolt és a friss ételt felszolgálók, sőt azt is figyelembe veszik, hogy beengednek-e fiatalkorúakat, illetve lakáscélokat is szolgál-e az adott épület.

Eddig általában a sörsátrakban és különféle fesztiválok alatt sem tiltották a dohányzást. 2011 azonban komoly változást hozott. Bajorország jóval szigorúbb szabályozást vezetett be és például a müncheni sörfesztivál sátrait is füstmentesnek nyilvánította. A szabályszegőket egyszerűen csak kivezették a sátrakból, így az új szabályozás nem keltett különösebb ellenérzést, és a látogatók száma sem csökkent.

A sikeres bajor példán felbuzdulva néhány politikus máris egységes és országos szabályozást, valamint komoly bírságolást szeretne. „Hogy mondhatjuk Mannheimben, hogy tilos a dohányzás, ha pár kilométerrel odébb, Ludwigshafenben szabadon rá lehet gyújtani?” – világít rá a helyzet furcsaságára a kezdeményezés elindítója. Lothar Binding tisztában van azzal, hogy a dohányzás korlátozását sokan ellenzik, de egy felmérés eredményére hivatkozva azzal érvel, hogy a teljes lakosság háromnegyede támogatná az átfogó szabályozást.

 

Forrás: http://www.dw.de/dw/article/0,,16213247,00.html?maca=en-rss-en-ger-1023-rdf 

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. szeptember 11. kedd, 17:28