Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Oroszország: Újabb viták a dohányzásról PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. szeptember 11. kedd, 16:12

moscow1Komoly változásokról dönthetnek az Állami Duma őszi ülésszakán.

Többszöri sikertelen próbálkozás után újra vitára bocsájtják ugyanis az Egészségügyi Minisztériumban kidolgozott legújabb dohánytörvény tervezetet, amely az európai és amerikai normákhoz hasonlóan az összes zárt közösségi helyszínt teljesen füstmentessé tenné, és egyúttal megszűntetnék a kávézókban, hivatalokban, irodákban, kórházakban korábban dohányzásra kijelölt helyeket is.

 

Gazdasági és társadalmi nyomásra a legutóbbi korlátozó intézkedések terveit sorra visszavonták, illetve az illetékes minisztériumot további finomításokra kötelezték.

Az aggodalmak valóban nem alaptalanok: Oroszország ma a világ második legnagyobb dohányfogyasztója. A férfiak 60, a nők 22 százaléka dohányzik, és 85 százalékuk már 20 éves kora előtt rászokott a cigarettára. Így érthető, mekkora tömeget érintenek a várható korlátozások. Ráadásul több időbe is telik majd a napi adagot beszerezni, mert az új törvénytervezet szerint a népszerű kis utcai trafikok helyett – a fiatalkorúak védelmében – csak a könnyebben ellenőrizhető nagy boltokban lehetne majd dohányárut vásárolni. Ez valószínűleg nem csak a forgalmat fogja csökkenteni, hanem gyakorlatilag több százezer trafikos megélhetését sodorja veszélybe.

Nem csoda, hogy a törvénytervezetet ezúttal is sokan ellenzik. A dohányipar és a kiskereskedelem szereplői mellett az utca embere sem ért egyet a kötelező érvényű, állami szabályozással. Lázadó jellegű kijelentések mellett józan érveket is hallani: „ A dohányzók és nemdohányzók kapcsolata személyes ügy. Ebbe az állam nem szólhat bele. Aki kulturáltan viselkedik, úgyis olyan helyen dohányzik, ahol nem zavar másokat!” Az biztos azonban, hogy a 11 évvel megkezdett úton idén ősszel sem lesz könnyebb előrelépni.

 

Forrás:  http://rbth.ru/articles/2012/08/21/a_final_warning_to_russian_smokers_17557.html
AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. szeptember 11. kedd, 16:16
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később