ukash kart |
Az EU Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Igazgatóságának Nyomtatás
: blankblankblankblankblank
Írta: Administrator   
2007. június 08. péntek, 01:02

Levelünk az EU Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Igazgatóságának

 

Füstölgők Társasága

az EU Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Igazgatóságának Brüsszel

Budapest, 2007. április 16.

Tisztelt Cím!

A Füstölgők Társasága Magyarországon olyan társadalmi szervezet, amelyiknek célja, hogy képviselje a felnőtt lakosság dohányzó, mintegy 1/3 részének kb. 2,5 millió embernek az érdekeit. A Füstölgők Társasága tanulmányozta az EU Egészségügyi Főbiztosa Marcos Kyprianou által nyilvánosságra hozott Zöld Könyvet. Az abban kezdeményezett társadalmi párbeszéd keretében szeretnénk a következőkben néhány észrevételt tenni.

Társaságunk a dohányzást és a dohánytermékeket a fogyasztási kultúra részének tekinti, egyrészt olyan értelemben, hogy az Amerikából származó Európába hozott dohánytermékek, fogyasztási termékként mennyit fejlődtek, másrészt pedig a dohányzási szokások is jelentősen átalakultak az elmúlt több mint 500 év alatt. Őrizzük olyan kiváló magyar költőknek és íróknak (Petőfi Sándor, Ady Endre, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula) az emlékét és hagyományait, akik maguk is dohányoztak és gyönyörűen írtak a dohányzásról szépirodalmi műveikben. Tudatában vagyunk annak, hogy a dohányzás káros szokás, de mi szabad akaratunkból mégis úgy döntöttünk, hogy dohányzunk. Tudjuk azt is, hogy szabadságunk e szokásunk gyakorlásában addig terjed, amíg az másokat nem zavar. Bár a dohányosok az Európai Unióban és Magyarországon is mintegy 1/3-nyi kisebbséget alkotnak, felnőttként mi is szavazunk és megválasztjuk saját nemzeti parlamentünk képviselőit és az Európai Parlament képviselőit is. Választott képviselőink útján jogunk van dohányos érdekeink érvényesítésére is, ezért természetes, hogy a dohányzás európai szintű tilalmát elutasítjuk. Meggyőződésünk, hogy az Európai Unió minden tagállamának saját politikai, kulturális, gazdasági, környezetének és hagyományainak alapján kell szabályoznia dohányosok és nemdohányzók viszonyát.

Magyarországon 1999. óta az u.n. nemdohányzókat védő törvény szabályozza a közterületi dohányzást. A jelenlegi magyar szabályozás más európai tapasztalatokat és gyakorlatot is figyelembe véve készült. E fontos törvény erénye, hogy megvédi a nemdohányzókat a dohányfüsttől és a dohányosok számára lehetőséget ad a kulturált dohányzásra is. Elmondható, hogy a törvény eredményeként társadalmi béke valósul meg dohányosok és nemdohányzók között. Feszültségek akkor keletkeznek, amikor sajnos előfordul, hogy a dohányosok nem tartják be a törvény előírásait, vagy pedig olyan szélsőséges korlátozások, tilalmak sújtják őket, amelyek hatására társadalmi kitaszítottnak érzik magukat. Nekünk dohányosoknak meggyőződésünk, hogy az Európai Uniónak és az Egészségügyi Főbiztosnak sem lehet célja, hogy a felnőtt lakosság dohányzó 1/3-át az Unió területén bármilyen formában is kitaszított helyzetbe hozza. Az Európai Unió tagországaiban a cél a nemzeti szintű, konszenzusra épülő szabályozás és annak szigorú betartása lehet.

Elismeréssel és komoly figyelemmel kísérjük az Európai Uniónak a dohányzásról való leszokást segítő, valamint a fiatalkori dohányzás elleni programjait, amelyek meggyőződésünk szerint is hasznosan szolgálják az Európai Unió és a Magyar Köztársaság egészségpolitikai célkitűzéseit. A közterületi dohányzás szabályozása azonban nemzeti szintű, társadalmi konszenzusra épülő, a nemzeti kultúrát és szokásokat figyelembe vevő szabályozást igényel.

Tisztelt Főbiztos Úr!

Mi, a Füstölgők Társaságának, a dohányzó embereknek a képviselői, nem kívánunk egy teljes dohányzási tilalmat és nem szeretjük a kitaszítottság érzését sem, amikor az irodaházak előtt, a reptéri üvegkalitkákba és más megalázó helyzetekbe kényszerítenek bennünket. Nem szeretnénk zavarni dohányfüsttel a nemdohányzókat sem, de igényeljük e káros szokásunknak civilizált körülmények között való gyakorlásának lehetőségét.

Kérjük, e nem elhanyagolható kisebbség érdekeinek figyelembevételét is.

Tisztelettel:

Dr. Fodor Péter Füstölgők Társaságának elnöke

 

AddThis Social Bookmark Button