vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Folytatódik a harc a gyümölcsízű dohánytermékek ellen PDF Nyomtatás E-mail
: starstarstarstarstar
Írta: Füstölgők   
2012. május 18. péntek, 11:42

gumHamarosan Miamiban és környékén is betiltják az ízesített szivarok és rágódohány árusítását – döntött a napokban az illetékes bizottság.

„A finom, gyümölcsre emlékezető édeskés, ízesített rágódohány rendkívül vonzó a tizenéves középiskolások számára. Még az is előfordul, hogy tanóra alatt a legnagyobb nyugalommal úgy rágcsálják, mintha rágógumi vagy cukorka lenne, és persze a tanárok semmi rosszra nem gondolnak.

 

Nem csoda, hogy az apró, zsebre tehető dobozkák egyre népszerűbbek, pedig a benne lévő nikotin gyakran életre szóló függőséget okoz!” – magyarázza a döntés okát az ifjúságvédelem egyik munkatársa. Cukorka ízű cigaretta Floridában már 2009 óta nem kapható, most pedig – elsősorban a fiatalok védelmében - a hasonló ízesítésű rágódohány és szivar termékek forgalmazását is betiltják.

A mentolos jellegű szivarok más elbírálás alá esnek, így azok továbbra is kaphatóak lesznek majd a boltokban. Az új tervezet ellenzői szerint túlzott az aggodalom, hiszen a felmérések szerint a gyümölcsízű dohánytermékeket elsősorban felnőttek vásárolják, a rágódohány pedig a baseball játékosok körében népszerű. A tiltás azonban ennek ellenére várhatóan hónapokon belül életbe lép, és az új szabályokat megszegő elárusítóhelyeket 500 dolláros bírsággal sújtják.

 

Forrás:

http://www.nbcmiami.com/news/local/Miami-Dade-Commissioners-Give-Initial-OK-to-Flavored-Tobacco-Ban-151641165.html 

http://www.miamiherald.com/2012/05/14/2799667/selling-flavored-tobacco-products.html 

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. május 18. péntek, 11:50
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később