Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Moszkva a fokozatosság híve PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. május 11. péntek, 14:05

Moscow_terLassan az orosz fővárost elérik az európai trendek. A főváros hivatalos honlapján a napokban megjelent tervezet szerint 2014-ig teljesen füstmentessé teszik az éttermeket, bárokat, sörözőket, azonban a korlátozás csak fokozatosan valósul meg.

Az önkormányzat gazdasági ügyekkel foglalkozó főosztálya az idei évben az oktatási, egészségügyi, kulturális és államigazgatási intézményekben, valamint a tömegközlekedésben tervez korlátozásokat, majd lépcsőzetesen kiterjeszti a dohányzási tilalmat az összes zárt közterületre, így a munkahelyekre és a vendéglátóiparra is.

A WHO 2011-ben készült felmérése szerint Oroszország 143 millió fős lakosságának közel 40 százaléka dohányzik, és azt az orosz hatóságok sem tagadják, hogy ez a világméretekben is kiugróan magas arány évente önmagában mintegy félmillió ember halálát okozza. Nem csoda, a statisztikák 2010-ben Vlagyimir Putyint arra késztették, hogy erőteljes lépéseket tegyen. Az akkor jóváhagyott kormányzati dohányellenes program szerint a dohányzó felnőttek számát 2015-re 25 százalékkal csökkenteni kell. Ennek egyik első lépése a moszkvai döntés.

 

Forrás: http://en.rian.ru/society/20120505/173244850.html

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. május 11. péntek, 14:07
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később