vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Felszámolások és elbocsájtások- sötéten látják jövőjüket a kisebb boltok PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. február 10. péntek, 16:57

FustolgokLogo_csakfejA Füstölgők Társasága által végzett telefonos felmérés szerint a megkérdezett 111 kereskedő közül minden harmadik tervezi az alkalmazottak létszámának csökkentését, a dohánymonopólium okozta forgalomkiesés miatt.

2013-tól a "fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről" nevet viselő törvény értelmében állami monopólium lesz a cigarettaforgalmazás, és kizárólag az arra kijelölt üzletek árusíthatnak majd dohánytermékeket. Minden egyéb helyen, például a benzinkutakon is, megszűnik a cigaretta árusítása.

A szabályozás következtében drasztikusan csökken majd a kis üzletek száma, mivel ezek egyik fő vonzerejét pont a cigaretta jelenti, amely egyéb vásárlásokat is generál. Emellett számolni lehet a feketepiac erősödésével, mivel a megnehezített legális hozzáférés mellett folyamatosan emelkedik a cigaretta jövedéki adója, akár 20%-os áremelkedést eredményezve.

 

Forrás: Trade Magazin
AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. február 10. péntek, 17:02
 

Hozzászólások  

 
0 #1 2012-02-13 12:03
A dohányzásról leszokás nagyon nehéz. Próbálok én is segédeszközöket igénybe venni (rágó, e-cigi, szopogató tabletta), de ezek iszonyú drágák. Többe kerül, mintha cigit vennék. Az az érzésem, hogy ez a törvény megint csak a gyógyszergyártó knak kedvez. Ha az a cél, hogy minél többen leszokjanak, miért nem segítenek azzal, hogy kedvezményesen adják ezeket a termékeket.
leszoknék.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később