vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Több és intenzívebb ellenőrzésre lehet számítani PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. február 08. szerda, 14:47

nemdohanyzok_torvenyeA nemdohányzók védelmében hozott törvénnyel kapcsolatban még sok a hiányosság.

Az elmúlt egy hónapban végzett csaknem 200 megyei ellenőrzés tíz százalékában derült fény valamilyen szabálytalanságra. Bár a tiszti főorvos kielégítőnek tartja ezt az arányt, elmondta, hogy a tervek szerint a jövőben több helyre látogatnak majd el az ellenőrök.

 

A türelmi idő március végéig tart, amit a szórakozó-, és vendéglátóhelyeken általában ki is használnak az odalátogatók. Egyelőre nem büntet a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve, de figyelmeztető végzésbe foglalja a hiányosságokat. Április elsejétől azonban 20 ezertől 2,5 millió forintig terjedő büntetésre számíthat az, aki nem tartja be a törvényt.

Mivel a hiányosságok és a szabálytalanságok jellemzően abból adódtak, hogy nem a megfelelő helyen vagy előírt módon jelölték ki a dohányzóhelyet, a törvényhozók már dolgoznak az előírások finomításán.

 

Forrás: Kisalföld

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. február 08. szerda, 14:49
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később