ukash kart |
Ki fog cigit árulni a kis településeken? Nyomtatás
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. február 02. csütörtök, 18:22

baranya_kisboltMegszűnhet a dohánytermékek árusítása a kisebb településeken az állami monopólium bevezetése után. Baranyában a legtöbb bolt nem engedhetné meg magának a koncessziós szerződéseket.

A baranyai üzletek tulajdonosai szerint létüket fenyegeti az a törvényjavaslat, amelynek értelmében átépítésekhez, külön díj befizetéséhez és pályázathoz kötnék a koncessziós szerződések kiadását. A kisebb falvakban, ahol a boltok már így is fenntartási gondokkal küzdenek, előre láthatóan nem is lesznek pályázók.

„Koncesszió? Pályázat? Átépítés? Ugyan miből?” - mondja egy Baranya megyei falusi vegyesbolt tulajdonosa.

2013-tól cigarettát kizárólag dohányboltokban vagy erre a célra kialakított helyiségben árulhatnak majd azok, akik elnyerik a jogot. A törvénytervezet szerint a kétezernél kevesebb lélekszámú településeken egy, az ennél népesebbeken minden kétezer lakos után további egy sikeresen pályázó árusíthatna cigarettát- amennyiben lesznek győztes pályázók, akik meg tudnak felelni a szigorú követelményeknek.

 

Forrás és a kép forrása (AS): bama.hu

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. február 02. csütörtök, 18:24