vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Az adóemelés visszaüt PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. január 20. péntek, 17:53

EgyiptomEgyiptomban a dohányáruk kiskereskedelmi árának kiugróan magas, 71 százalékos adótartalma ugyan jelentős mértékben gazdagítja a kincstárat, a statisztikai adatok szerint viszont - a várakozásokkal ellentétben - egyáltalán nem csökkenti a fogyasztást. 

A kormány az elmúlt év folyamán többször emelte az cigaretta adóját, így ez most a második legnagyobb adóbevételi forrás. Ugyanakkor a kormányzati retorika kiemeli, hogy az áremelések elsősorban egészségügyi célokat szolgálnak, és a számítások szerint legalább 600 ezer embert „mentenek meg a kora haláltól”.

Egy doboz cigaretta most 80 százalékkal drágább az üzletekben, mint egy évvel ezelőtt, így az emberek egyszerűen olcsóbb beszerzési forrásokat kerestek. Virágzásnak indult az addig szinte ismeretlen feketekereskedelem. Az illegálisan eladott cigaretták forgalma a korábbi 0,01 százalékról rövid idő alatt 7 százalékra emelkedett, és az év folyamán várhatóan a 10 százalékot is elérheti.

 

Forrás:

http://www.businesstodayegypt.com/news/display/article/artId:256/Tobacco-Taxes-A-Smuggler-s-Boon/secId:3


AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. január 20. péntek, 17:55
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később