Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Füstmentesség nappal PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2012. január 11. szerda, 16:25

iStock_000018707889XSmallA kávézók és sörözők teraszait kivéve tilos a dohányzás a belvárosban reggel 9 és este 9 között. Kemény viták után erről született önkormányzati döntés hétfőn Berlingtonban, az USA észak-keleti részén, a kanadai határvidéken fekvő hangulatos városkában.

Az ellenzők azt hangoztatják, hogy a kompromisszumos megoldás szerint egyértelműen „az dohányozhat, aki fizet” és hogy az egyéb káros, levegőt szennyező anyagok, például a kipufogógázok legalább olyan problémát jelentenek, mint a cigifüst. Ráadásul igazságtalan a környéken dolgozó dohányosokkal szemben is, hiszen megfosztja őket a biztonságos és ingyenes dohányzóhelyektől. Persze csak napközben, ami további furcsaság.

Bár a lakosság megosztott az ügyben, többen megjegyezték, hogy ugyan maga a dohányzás nem szimpatikus tevékenység, azonban még ellenszenvesebb az a hozzáállás, hogy csak a gazdag turisták dohányozhatnak a belvárosban. Sőt, a városi park is szigorúan füstmentes övezet. Bár a városi vezetés sem üdvözli egyértelműen az új rendeletet, legtöbbjük szerint fontos lépést tettek a tisztább városi környezet megteremtésének érdekében.

 

Forrás:  http://www.burlingtonfreepress.com/article/20120109/NEWS02/120109033/1007/Burlington-bans-public-smoking-downtown
AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2012. január 11. szerda, 16:33
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később