vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Venni lehet, elszívni tilos PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2011. november 10. csütörtök, 15:56

neszivdOktóber elején lépett életbe Alexandriában a bárokra és dohányüzletekre is vonatkozó dohányzási tilalom, amely szerint a dohánytermékeket árusító helyeken venni lehet, elszívni azonban tilos a cigarettát.

„Ironikus, ha az ember megvehet valahol egy adott terméket, de nem használhatja.”-mondja a pineville-i Smokers Paradise névre hallgató üzlet tulajdonosa, Bill Bailey. Állítása szerint már több vendége kifogásolta, hogy nem gyújthatott rá a megvásárolt cigarettára.

Pedig az új szabályozás szerint ezt a jövőben már csak az üzletektől és bároktól távol tehetik majd meg a vásárlók. Az október 4-én életbe lépett törvény értelmében a dohánytermékeket árusító üzletekre is vonatkozik a 8 méteres körzeten belüli dohányzási tilalom.

Alexandriában 2012 januárjától újabb, már elfogadott dohányzásellenes intézkedések várhatók, amelyeket több dohányos lakos sértőnek és diszkriminatívnak érez.

„Ha valakinek például a horgászás a hobbija, nem tudom, hogy mit szólna hozzá, ha korlátoznák ebben és azt mondanák, hogy csak szombatonként 12-től 2-ig teheti meg.”- mondja a tervezett közterületi dohányzási tilalom kapcsán az egyik helyi lakos.

 

Forrás: http://www.thetowntalk.com/article/20111030/NEWS01/110300310/Smokers-feel-beat-by-city-Alexandria-s-coming-ban
AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2011. november 10. csütörtök, 15:58
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később