Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Megmarad a cigaretta íze! PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2010. november 23. kedd, 11:17

PocspetriA WHO nem tiltja be a cigarettában levő adalék anyagok használatát.

A hétvégén elfogadott Dohányzás Ellenőrzési Keretegyezményben foglalt ajánlás szerint a tagországok saját hatáskörébe kerül a döntés, hogy visszafogják vagy érintetlenül hagyják a dohánypiacot. A tagországok képviselőinek az Uruguayban tartott konferencián a várt keddi döntés helyett péntekre sikerült megegyezniük.

A korábban tett ajánlást, miszerint teljes tilalmat hirdetnek, többen nem találták indokoltnak. A WHO nem tudta tudományosan alátámasztani, hogy az adalékanyagok használata elősegíti a rászokást, illetve a fogyasztást. A teljes tiltás az jelentette volna, hogy a jelenleg használatos ízesített dohányokat (burley, oriental) a virginia fajta váltotta volna fel.

Korábban az EU-ban sem volt egyértelmű a közös álláspont, de az unió végül kihátrált az adaléktiltás egyértelmű támogatásától, és kompromisszumos javaslat született.

Az EU-ban 100.000 munkahely került volna veszélybe, ha a javaslat eredeti formájában megvalósul. Magyarországon mintegy 10.000 dohánytermesztő megélhetését veszélyeztette volna, ezért a magyar kormány is igyekezett elkerülni a teljes adalékanyag-tiltást.

A jelenlegi szabályozás a nemzeti érdekre való hivatkozással adja a WHO tagországainak hatáskörébe az adalékkérdés kezelését.

 

Forrás: Napi Gazdaság
AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2010. november 23. kedd, 11:31
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később