Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Fizetnek a csikkekért PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2010. október 31. vasárnap, 15:49

cigicsikk.jpgCsikkdíjat fizet egy kínai város, hogy tisztábbak legyenek az utcák.

Hszienjangban, egy kínai városban szeptembertől megveszik az eldobott csikkeket, hogy tisztábbak legyenek az utcák. A város lakói lelkesen fogadták az akciót. A lelkes gyűjtögetők egy-egy cigarettavégért nagyjából 1,5 forintot kapnak. Eddig már több mint 7 millió csikket adtak le a hatóságnak, ebből 2 millióért már fizettek is, 100 ezer jüan (3 millió forint) került kifizetésre.

7500 csikk volt az egyszerre leadott legnagyobb mennyiség. A kínai sajtó szerint azonban akadnak csalók is, akik nem az utcán szedik össze, hanem éttermek, kávéházak asztalaira csapnak le, vagy a kukából szedik ki, hogy pénzt kaphassanak értük. Mindezek ellenére a kampány mérlege kedvező képet mutat.

 

Forrás: hir24.hu

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2010. október 31. vasárnap, 16:12
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később