vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Rövidebb szálak, magasabb árak januártól PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2010. október 18. hétfő, 13:50

Rövidebb szálak, magasabb árakUniós irányelv előírásaira hivatkozva emelik a dohánytermékek jövedéki adóját január 1-jétől.

Az Országgyűlés honlapján olvasható törvénymódosító javaslat szerint az eddigi, a kiskereskedelmi eladási ár 23 százalékát kitevő jövedéki adó mértéke 28,4 százalékra nő majd. Emellett változik majd az a hosszméret is, amelynek függvényében többszörözni kell a cigaretták számát az adó megállapításánál. Eddig legfeljebb 9 centiméter hosszú lehetetett a cigaretta (füstszűrő és szopóka nélkül), hogy ne lépje át a kritikus határt, ez most 8 centiméterre módosult.

A törvénymódosítás két várható, gyakorlati hatása a szálak rövidülése és az árak megugrása lesz.

Forrás: profitline.hu

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2010. október 18. hétfő, 13:57
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később