Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Globális riadó a WHO keretegyezmény ellen PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2010. szeptember 23. csütörtök, 16:36

itga_logoGlobális kampánnyal kívánja megelőzni a tömeges munkahelymegszűnéseket a Nemzetközi Dohánytermelők Szövetsége (ITGA). A WHO elfogadhatatlan dohányszabályozási terveit ellenző petíciót minden országban azonos szöveggel, a helyi dohánytermelők aláírásával juttatják el a kormányokhoz. 

A petíció eredményét október végén, az ITGA rendes évi közgyűlésén hozzák majd nyilvánosságra Kentuckyban. Az érdekképviseleti szervezet közelmúltbeli közleménye szerint már vannak a termesztők szempontjából kedvező jelek: a kelet- és dél-afrikai közös piac (Comesa) felszólította 19 tagállamát a tervezet elutasítására, a WHO-tól pedig minden érintett fél bevonásával zajló egyeztetések megkezdését kérte. Számos EU-tagállam is jelezte, hogy nem támogatja jelenlegi formájában a tervezetet.

A világ 168 országa által aláírt keretegyezmény módosításáról novemberben, Uruguayban születik végső döntés, így addig az EU-nak is ki kell mondania a tagállamok valamelyest egységes állásfoglalását. A Kanada, Norvégia és az EU által alakított munkacsoport szeptember 17-i tárgyalásán nem született egységes álláspont a dohánytermékekben felhasznált adalékanyagok és a dohánykeverés gyakorlatának tiltásáról. A többszöri döntéselhalasztás vélhetően annak a jele, hogy számos egyéb ország mellett az EU-nak is fenntartásai vannak a WHO ajánlásaival kapcsolatban - vélik szakértők.

Forrás: agromonitor.hu

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 24. péntek, 16:45
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később