Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Ma indul a TPD konzultációja PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2010. szeptember 24. péntek, 14:45

Forrás: FlickrA Bizottság ma nyilvános konzultációt indít a dohánytermék-irányelv (TPD) felülvizsgálatáról – áll az EU hivatalos közleményében. A konzultáció után 2012 elejére születhet új jogszabályjavaslat. 

„A Bizottság felhívja az összes érdekelt felet, hogy mondjon véleményt a különböző választási lehetőségekről, és tegyen észrevételt azokról a lehetséges intézkedésekről, amelyek a dohányzás veszélyeinek tudatosítására, a leszokásra irányuló motiváció erősítésére és a dohányzás elkezdésétől való eltántorításra szolgálnak.” – áll a sajtóanyagban. A lehetséges intézkedések között a képi figyelmeztetések, az egyencsomagolás és a dohánytermék-összetevők további szabályozása szerepelnek.

A Bizottság 2010. november 19-ig várja az észrevételeket a konzultáció témáival kapcsolatban.

Forrás: EU

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 24. péntek, 14:56
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később