Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Jövő szerdától tilos rágyújtani aluljárókban PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2010. július 30. péntek, 08:27

tilos a dohányzás a budapesti aluljárókbanA Fővárosi Közgyűlés júniusi döntése értelmében augusztus 4-étől tilos a dohányzás az önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában álló 72 aluljáróban.

Az új szabály betartatása a közterület-felügyelők feladata lesz, akik szabálysértési eljárást is indíthatnak a tilosban dohányzókkal szemben, a büntetés 30 ezer forintig terjedhet. Az MTI információi szerint figyelmeztető táblák kihelyezésére 10 millió forintot csoportosítottak át a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez. Az aluljárókban várhatóan rövidesen megjelennek majd a "dohányzási tilalom" és a "kamerával ellenőrzött terület" táblák, ezekkel együtt két-két csikktartót is felszerelnek majd az aluljárók bejáratainál.

A Füstölgők Társasága egyetért azzal, hogy az aluljárókban betiltásra kerüljön a dohányzás. A Társaság elnöke, Fodor Péter azonban arra is felhívta a figyelmet korábban, hogy egy ilyen változást nem lehet hosszabb türelmi idő nélkül életbe léptetni. A hosszabb átmeneti időszak lehetővé tette volna, hogy a táblákat és a csikktartókat már a tilalom érvénybe lépése előtt felszereljék. E nélkül a rendelet érvénybe lépését alighanem információhiány és konfliktusok sora fogja kísérni.

Forrás: MTI

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2010. július 30. péntek, 08:48
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később