Fodor_Pter

„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”

dr. Fodor Péter elnök


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
Nagyszerű dohányzás-történeti honlap indult PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2010. május 19. szerda, 16:37

dohanymuzeumA dohányzás történetét bemutató indult Dohány Múzeum néven (dohanymuzeum.hu). Hornyák Balázs, az oldal szerkesztője maga ugyan nem dohányzik, gyűjtőként térképezte fel a dohány hazai történetét.

 

A honlap kezdőlapján  így vall a honlap létrehozásának céljáról: „Szeretném röviden bemutatni a dohányzás történetét, a hozzá kapcsolódó humort, írói véleményeket, néhány illemszabályt a múltból, s azt az időszakot, amikor a dohányzásnak még volt eleganciája és kultúrája, nem csak egy üldözendő és elitélendő rossz szokás volt, mint napjainkban.”

A honlapon közel 4300 képen keresztül mutat be 1647 dohánygyártmányt. Ezek közül 1450 saját gyűjteményéből származik. A gyűjtemény egyik legérdekesebb darabja egy 1918-ban, Kolozsvárott gyártott „Magyar” pipadohány, amire egy ház bontásánál találtak rá, az ács hagyta ott az egyik gerendán, így 90 évet várt a „felfedezésre”, bedeszkázva.

A honlap tartalma azonban sokkal gazdagabb puszta termékfotó-gyűjteménynél: izgalmas történetekkel, kultúrtörténeti adalékokkal, dohányzással kapcsolatos szépirodalmi részletekkel teszi még élménydúsabbá a látogatást.

AddThis Social Bookmark Button

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később