vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
A turisták miatt enyhítenek Bulgáriában PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Füstölgők   
2010. április 29. csütörtök, 09:33

summer_in_bulgariaSzófia a szigorítás helyett enyhíteni készül a nyilvános helyeken érvényben lévő dohányzás-korlátozásokon, hogy ezzel is hozzájáruljon az idegenforgalom fellendítéséhez – adta hírül a Világjáró Magazin.

 

 

A bolgár tervezet bevezetése után az éttermek és a 100 négyzetméternél kisebb kávézók maguk dönthetik el, hogy engedélyezik-e a füstölgést területükön. Az ennél nagyobb vendéglátóhelyeknek pedig dohányzó és nem dohányzó részlegeket kell elkülöníteniük.

A bolgár eset nem egyedi. 2008-ban Németország kényszerült enyhíteni az alig néhány hónappal korábban bevezetett szigorú dohánytilalmán.

A Füstölgők Társasága reméli, hogy amennyiben a jövőben sor kerül a Nemdohányzók védelméről szóló törvény sokat emlegetett és többször elhalasztott módosítására, akkor a németországi és a bulgáriai következményeket elkerülendő nálunk egy átgondolt, és betartható szabályozás születik.

Forrás: Világjáró Magazin

AddThis Social Bookmark Button

Módosítás dátuma: 2010. április 29. csütörtök, 09:40
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később