vancsa_istvan

„Amikor gimnazistaként rászoktam a dohányzásra, azért szoktam rá, mert tilos volt. Tehát én azt hiszem, hogy a tiltás mindig, minden esetben az elgondolható legrosszabb eszköz.”

Váncsa István újságíró


Bemutatkozás

A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...

mti_hirfelhasznalo

ukash kart |
„Oázis” a japán dohányosok számára PDF Nyomtatás E-mail
: blankblankblankblankblank
Írta: Administrator   
2009. július 22. szerda, 01:35

Kifejezetten a dohányosok számára igyekszik „oázist” biztosítani egy cég, amely már a második dohányzó kávézóját nyitja meg a Japán fővárosban.

 

Japánban a zárt közterületek, így a vendéglők nagy többségében, sőt néhol még az utcákon is tilos rágyújtani. Az új kávézó dohányzó jellegére egy égő cigaretta vörös rajza hívja fel a figyelmet. „Itt senki sem érzi magát bűnösnek” – mondja Horigucsi Tadasi, a Cafe Tobacco láncot útjára indító Towa Food Service Co. üzletvezetője. És valóban: az üzlet sikerét a folyamatosan bővülő ügyfélkör mutatja. Naponta több százan keresik fel ezeket a kávéházakat, ahol nyugodtan füstölöghetnek.

Forrás: The Japan Times

AddThis Social Bookmark Button

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Szerinted bevált a trafikrendszer?
 
A trafikok óta inkább töltöd a cigit, vagy a dobozos készterméket veszed?
 
Fent vagyunk a Facebookon!

YouTube csatorna

Kövess minket a Twitteren!

Hol van trafik?

hol_van_trafik

Játék

Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)

igen

nem, előbb

nem, jóval később