A mérések kezdete, 1965 óta, a 2013-as adatfelvétel idején regisztrálták a legkevesebb dohányost az Egyesült Államokban. A Központi Egészségügyi Felügyelet (CDC- Centers For Disease Control) már 49. éve vizsgálja a népesség dohányzási szokásait.

Kezdetben a társadalom 40%-a a „füstölgők” táborához tartozott. 2005-re nagyot változott a kép, 20,9 százalékra esett vissza a dohányosok összlakossághoz viszonyított aránya, tehát 40 év alatt felére csökkent. A tendencia – bár az üteme visszaesett – azóta is folytatódik, az elmúlt 8 évben is sokan felhagytak a dohányzással, mára már csak kb. 42 millió ember dohányzik az Egyesült Államokban. Ha meggondoljuk, hogy 1965 óta a lakosság létszáma nőtt, még meggyőzőbbek az eredmények.

A dohányzás mennyisége is csökkent, a naponta dohányzók 2005-ben még átlagosan napi 16,7 cigarettát szívtak el, míg 2013-ban már csak 14,2-t.

Érdekes a kutatás azon része is, amely azzal foglalkozik, hogy a dohányzás elsősorban milyen társadalmi csoportokban a legelterjedtebb: „bizonyos közösségekben még mindig magas a dohányosok aránya – derül ki a vizsgálatokból.

Kik is ők?

Az alacsonyan képzettek,

bizonyos rasszhoz ( az indiánok, az alaszkai őslakosok), és más  kisebbségekhez tartozók,

a fogyatékos emberek,

a férfiak,

a fiatal felnőttek

a déliek, és a középnyugatiak,

valamint a leszbikusok, homoszexuálisok és biszexuálisok”-

A kutatás eredményeire hivatkozva a CDC még többet akar elérni. Abban bíznak, hogy gyorsabban és hatékonyabban tudják folytatni munkájukat. További áremeléseket, szövetségi szintű tiltásokat, elrettentő médiakampányokat javasolnak.

És hogy mi mit gondolunk minderről? Kezdjük a végéről: a kutatás „kik is dohányoznak” részén csak mosolyogni tudok, nehéz lett volna ennél több társadalmi csoportot felsorolni. Mindenesetre ez alapján az Egyesült Államokban egy déli, kisebbséghez tartozó, alacsonyan iskolázott, homoszexuális férfi szinte biztosan dohányzik. Hogy ez így van-e, azt nem tudjuk, de felmerül bennünk, hogy mi van az északiakkal? És a heteroszexuális virginiai hivatalnokokkal? Egyáltalán ki számít kisebbségnek délen, nyugaton és ki északkeleten?

Az azonban tény, hogy az USA mindent megtesz annak érdekében, hogy csökkentse a dohányosok arányát, és mint látjuk, jelentős eredményeket értek el.

Részben elrettentő feliratokat, és képeket helyeznek el a csomagoláson, emelik az adókat (jó példa erre a Barack Obama elnök nevével fémjelzett 2009-es törvénycsomag is), államonként, sőt városonként újabb és újabb tiltásokat vezetnek be. Egyes államok már a ’70-es évektől kezdve tiltják nyilvános helyeken a dohányzást, míg a beltéri szigorítások 1990 után születtek.

A dohánytermékek ára az elmúlt 50 évben megduplázódott az Egyesült Államokban. Nálunk is hasonlóak a folyamatok: hazánkban is vehetett bárki 3,50-ért egy doboz Kossuthot, ma pedig 820 Ft a legolcsóbb cigi. Ez azt jelenti, hogy a hatvanas évek közepén egy hónapnyi átlagkeresetből 350 doboz cigarettát lehetett venni Magyarországon, míg 50 évvel később csupán ennek kb. a felét, 180 dobozt. (A KSH Foglalkoztatottság, munkaerő, keresetek c. táblázata itt érhető el.)

A dohányosok számának csökkenése az 1960-as évektől kezdve folyamatos. Meggyőződésem, hogy ezt alapvetően nem a tiltással érték el.

Fontos volt, hogy alapvető szemléletváltást értek el sokaknál: az egészségkultusznak talán az Egyesült Államok a legelkötelezettebb híve.

És arról se feledkezzünk el, hogy a szigorítások ellenére is jelentős anyagi és szakmai erőforrást fordítottak kommunikációs kampányokra, szemléletformálásra. Előző blogbejegyzésünkben dicsértük Oregon államot, a megengedő, józan ész alapján meghozott intézkedéseiért. Az ő példájuk is arra tanít minket, hogy a határozott tiltás nem a kulturált dohányzás felé tereli a társadalmat. Ugyanis egy szokást, egy szenvedélyt hatalmi szóval tiltani lehet, de nem érdemes. Mi sokkal inkább abban hiszünk, hogy az államnak az emberek bölcsességére, akaratára kell bíznia a választást. A dohányzás kultúráját nem a drákói szigor teremti meg, hanem a szemléletformálás. Ehhez pedig idő kell és türelem. Valljuk be, annak sokszor híján vagyunk! Kedves Magyarország, kedves Unió, bízzanak állampolgáraikban!