Sajnos sokan valóban eszköznek éreznek olyan kényszerítési formákat, amik teljes mértékben elfogadhatatlanok. Dohányosoknak és nem-dohányzóknak is fel kell emelniük a hangjukat ez ellen az elavult, meghaladott és valódi megoldást nem hozó elgondolás ellen.

A 20. század végére gyakorlatilag nem maradt olyan pedagógiai iskola, ami elfogadja a kirekesztést, a szégyenérzet keltését mint nevelési eszközt. Korábban persze sokan azt gondolták, hogy ezek célra vezetőek, azonban mára kiderült, hogy az elgondolás alapjaiban hamis.

A válaszom tehát egyértelműen NEM. Legalább is addig, amíg egy „füstölgő” senkit sem zavar szenvedélyével, amíg nem okoz másnak hátrányt a cselekedeteivel, biztosan nem. A kulturált dohányzó számára pedig egyértelmű, hogy mást ne befolyásoljon, terheljen szokásával, így még inkább egyértelmű a válasz: NEM.

Miért nem lehet eszköz a kirekesztés?

1. Mert a kirekesztés feszültséget szül, mind a kisebb, mind a nagyobb közösségekben. A kirekesztődés ezen felül olyan negatív hatást vált ki a kirekesztettben, aminek társadalmi következményei beláthatatlanok. 2. Mert a szégyenérzet nem képes felülírni a szenvedélyt. Ha felületesen, a külvilág felé azt is mutatja valaki szégyenérzete következtében, hogy megváltozott, ez valójában mégsem így van. A közösség megvetése és kritikája hatására egy intimebb szférára korlátozódik a szenvedély, azonban lényegi változás nem történik.

A fentiek alapján azt gondolom, hogy egyértelműen el kell ítélnünk azokat a kísérleteket, amikor bizonyos szervezetek, esetleg személyek ilyen módon próbálnak valakit korlátozni abban, hogy dohányozzon. Lehet, hogy a fenti erőszakos módszerek hatására szűkül az a kör, ahol hódol szokásának, de eredményre nem vezet. Mert a szorongás, a szégyenérzet senkinek sem lehet megoldás, végképp nem cél.

Nincs kétségünk, hogy a dohányzást erősen korlátozó törvények jószándékúak, céljuk elsősorban az egészségmegőrzés. Ám meggyőződésem, hogy vannak jobb eszközök, , amikkel a törvényhozók élhetnének.

A szemléletformálás azonban mindig nagy kihívás. Évek, akár évtizedek is kellhetnek ahhoz, hogy egy személy, de még inkább egy közösség változtasson szokásain. A szemlélet, a beidegződések olyan mélyen integrálódnak egy ember személyiségébe, hogy azt onnan kiirtani nem lehet, azonban kitartó munkával formálni, igen. Ezért azt joggal várhatja a társadalom minden tagja, hogy ezzel a tudatos munkával lépjenek fel a jogalkotók. Olyan üzeneteket fogalmazzanak meg, amik az erőszakos megoldások helyett egy egészségesebb társadalom irányába mutatnak.